Magyar Narancs - 2024.05.15. 23:20
Véget ért Robert Fico műtétje, egyes hírek szerint túl van az életveszélyen
Ellentmondásosak az információk: arról is olvasni, hogy a szlovák miniszterelnököt mélyaltatásban tartják, más értesülések alapján eszméleténél van.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 22:45
Oroszbarát félkatonai szervezettel állt kapcsolatban Fico merénylője
A szlovák sajtó állítása szerint. Sőt, szimpatizált egy nyolc embert meggyilkoló pozsonyi ámokfutóval is.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 21:00
Állandó készenlétben
A család, ahol minden gyerek ugyanazzal az öröklődő betegséggel él

Mi, a színek
Már az elején világos, hogy a színeknek jelentőségük lesz. A gárda egyik fele piros és fehér ruhát visel, vannak, akik talpig pirosban játszanak, mint az életre kelt Mefisztó (Szacsvay László) is (jelmez: Nagy Fruzsina). A hatalom kiszolgálói, a megalkuvók púderrózsaszínben virítanak.

Perpatvar mobile
A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

Huszonhét másodperc
A történet közismert: az indiai-brit származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő Salman Rushdie-ra az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt Homeini ajatollah a megjelenést követő évben kimondta a fatvát, amely szerint minden muszlim joga és kötelessége végrehajtani rajta a halálos ítéletet.

Kampány
Amikor az idiotizmus a megszokottnál is erősebben tombolt egy aktuális kampányban, egy-egy mondat erejéig rendre kitértünk arra: a Fideszben vajon mit gondolhatnak odafönt a saját szavazóikról? Mire taksálják őket, akik döntenek arról, hogy milyen ún. narratívával etessék azt a tömeget, amelynek a jólétüket (tízemeletes jacht, orangerie meg fakazetta, lásd mint fent) köszönhetik. (Persze, pontosan tudjuk a választ: az urak számára annyit érnek a híveik, amennyijük van.)

Elandalodni Andalúziában
Spanyolhon. Tarka hímü rét. Tört árnyat nyujt a minarét. Bús donna barna balkonon mereng a bíbor alkonyon… álljunk csak meg egy pillanatra, nem is oly bús, inkább vidám, széles mosolyához milyen jól áll ez a fess ezredes! Aire fresco… hermosos caballos… bien, mi coronel. Jerez szőlővesszeiről szakadatlan csepeg valami kis nektár.

Mélyen Tisztelt Szuverenitásvédelmi Hivatal!
Levél a baloldali aknamunka megelőzésének további lehetőségeiről

Az elit oktatása vagy elitoktatás?
A tanártovábbképzés kisajátítása és pedagógusképző kar indítása a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Az élet kapuja
Sokan, de talán nem elegen érezzük ebben az országban, hogy sokszázadnyi megpróbáltatás, tragédia után a magyarság hajója a NATO- majd az EU-tagsággal biztos kikötőben horgonyzott le. A mostanában sokat emlegetett író, Herczeg Ferenc Az élet kapuja c. történelmi regényének címét kölcsönözve, Magyarország előtt kitárult az élet, a jobb jövő kapuja.

Viszlát, Észak, viszlát, Nyugat!
Május 8-án országgyűlési és elnökválasztást tartottak Észak-Macedóniában. A VMRO-DPMNE párt tönkreverte a 2017 óta kormányzó baloldalt: 58 mandátumot szereztek a 123 tagú törvényhozásban, az Európa-párti Szociáldemokrata Unió az eddigi 41 helyett csak 18-at. A VMRO-DPMNE jelöltje nagy fölénnyel nyerte az elnökválasztást is. Hogyan jöttek vissza a játékba az egykor Nikola Gruevszki által vezetett nacionalisták?

Fecseg a felszín
A NER-sajtó valóságos kampányt folytat a nem a saját holdudvarba sorolt közvélemény-kutatók ellen. A közölt adatok „pontossága” azonban nem feltétlenül valamiféle ideológiai részrehajlás következménye.

A hárítás magasiskolája
Az állami gondozottaknak járó otthonteremtési támogatásból vett egy lerobbant csanádpalotai házikót Alexandra. Az ingatlanvásárlásra a kijelölt utógondozó és az illetékes gyámhivatal is rábólintott. Most viszont újszülött kisfiával nem engedi visszaköltözni oda a helyi gyermekjóléti szolgálat.

Eltérő nézőpontok
A legtöbb szavazatot kapta az ellenzéki pártok közül 2018-ban, manapság viszont stabilan 5 százalék alatt mérik őket. Jellemző, hogy a júniusban újrainduló jobbikos polgármesterek inkább egyesületi színekben próbálkoznak. A pártban vannak, akik szerint hamarosan vége a dalnak.

Minden egész eltörött?
Heteken át a csapból is az folyt, hogy hol esett szét a korábbi összefogás, hol nem sikerült a közös jelöltállítás. Tényleg teljes kudarcba fulladt az ellenzéki együttműködés? Az adatok nem kétségbeejtők, de hiba lenne hátradőlni.

„Én Orbán legyőzésére koncentrálok”
Hogy a Tisza Párt megmarad vagy sem, azt majd pár hónap múlva látjuk - mondja interjúnkban Magyar Péterről a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője.

Bábel hajója
Ottfelejtett szemétnek is nézhetnénk az ormótlan sárga-fekete zsinegféleségeket, azaz a padlón heverő kábelcsonkokat, amelyek a térbe belépve fogadnak. Ezek egykor a norvég szárazföldet kötötték össze az olajfúró tornyokkal.

Megalkuvás nélkül
Ha van valaki, akire az underground és az indie jelzőket kitalálták, az Steve Albini.

„Egy részem mindig zenész marad”
Tizenöt évvel ezelőtt egyetemistaként érkezett Pécsre, a Mongooz and the Magnet nagybőgőseként azután országosan ismert zenész lett. Tavaly O’SULLIVAN címmel szólólemezt adott ki, egy amerikai álláslehetőség miatt azonban hamarosan elhagyja Magyarországot, és visszatér az orvosláshoz. Búcsúkoncertje előtt budapesti stúdiójában beszéltük át magyarországi zenei pályafutását.

„Az idealista gyerek”
Magyarul is megjelent az idén Lea Ypi: Szabadon – Mire felnőttem, véget ért a történelem című memoárja, amelyben gyerekkori emlékein és családja történetén keresztül dolgozza fel a kommunista Albánia utolsó éveit, valamint a rendszerváltás utáni átmeneti időszakot az 1997-es polgárháborúig.

„A halottakat exhumálni kell”
„A kommunizmus magva Magyarországon termékeny talajra hullott” – hangzott el 1959. március 21-én a Kerepesi temetőben, a Munkásmozgalmi Panteonnak nevezett emlékhely avatóján.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 20:55
Marguerite, a számok szerelmese
A filmben nagy táblákat írnak tele egyenletekkel, és csak úgy röpködnek a híres matematikusok és sikeres levezetéseik.

Laila Biali
A zongorista-énekes-hangszerelő abban kiváló, hogy mindhárom „szakmáját” világszínvonalon űzi, nincs gyenge pontja.

A kaszkadőr
Felgyújtják, felrobbantják, repülő autóba ültetik vagy épp lelökik a magasból – a kaszkadőrnek mégsem jár Oscar-díj.

Dr. Gwen Adshead – Eileen Horne
Az ismert gonosz – Kegyetlenség és együttérzés – egy pszichiáter történetei

Talpig férfi
A hatalmától bódult férfi olyan, mint a szandál zoknival...

Ruby Hughes: End of My Days
A brit szopránénekes 2009-ben megnyerte a London Händel Festival énekversenyét, majd bemutatkozott a bécsi Staatsoperben, hívták ide-oda, még Budapesten és Kaposvárott is fellépett.

Bunkerzsúr
Manolo Caro vizuálisan telített, csapongó filmje papíron remek ötlet.

Szüret 2024/20.
Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Egy hét tudomány 2024/20.
Rövid hírek: Vénusz, borostyán, élet...
Egy hét tudomány 2024/20.
Rövid hírek: Vénusz, borostyán, élet...
Magyar Narancs - 2024.05.15. 20:55
Egy hét kultúra 2024/20.
Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Felirati - 2024.05.15. 20:55
Brit tudósok szerint a megosztás halhatatlanságot okoz
Ha számodra hasznos a Felirati, és szeretnéd támogatni a projektet, kérünk szépen, oszd meg másokkal is:
Magyar Narancs - 2024.05.15. 20:55
Furcsálmányoskodnak
A színházi évad végére elapadnak a máskor követhetetlen bőséggel áradó bemutatók, ez a darabtemetések időszaka.

ZiU–9
A hetvenes évek elején a BKV gyakran kötött szerződést az Ikarusszal, mivel a fővárosi közlekedésben inkább a buszoknak állt a zászló, mint a villamosoknak.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 20:11
Robert Ficót műtik, az állapota súlyos
A testőrei hibázhattak a kormányfő biztosításakor.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 19:10
Karácsony Gergely társasházi épületfelújítási alap létrehozását jelentette be
Az Otthon Budapesten 2,5 milliárd forintos épületfelújítási alap lesz.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 19:03
Régiós kormányzókat cserélt Putyin
A kurszki, a tulai, a kalinyingrádi, a kemerovói és a habarovszki régió élére nevezett ki megbízott kormányzót szerdán az orosz elnök.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 18:03
Fico-merénylet: Közzétették az elkövető nevét
A 71 éves férfi biztonsági őrként dolgozott, az írószövetségnek is tagja.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 17:14
Nem lehet népszavazás a sóskúti akkumulátorüzemről
Nem teszik lehetővé a törvényi keretek, hiába szorgalmazza maga a polgármester.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 16:24
Mit nyer Magyarország, ha hitelt ad Észak-Macedóniának?
A választást frissen megnyert nacionalista párt elnöke jelentette be, hogy egymilliárd dollár kölcsönt vesznek fel egy államtól. Ha ez Magyarország, akkor miért jó nekünk, és mire kell ennyi pénz?

Magyar Narancs - 2024.05.15. 16:09
Orbán: Megdöbbenéssel értesültem a Robert Fico barátomat ért szörnyű támadásról
Orbán is reagált a Fico elleni merénylet hírére

Magyar Narancs - 2024.05.15. 15:49
Cáfolja a Belügyminisztérium, hogy ne lennének közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölték.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 15:21
Merényletet követtek el Robert Fico ellen, életveszélyes állapotban van
Egy kormányülés után, a nyílt utcán lőttek rá a szlovák miniszterelnökre, akit életveszélyes állapotban szállítottak a besztercebányai kórházba. Támadóját elfogták.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 15:15
Politico: Európa saját „külföldi ügynökeként” beszélnek Orbánról Brüsszelben
Az Európai Unió egyelőre néma Georgia ügyében, és ez a magyarok vétója miatt van így.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 14:26
Visszavonulás Ukrajnában, Zelenszkij minden nemzetközi eseményét lemondták
Harkiv régió több falujából volt kénytelen visszavonulni az ukrán hadsereg.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 13:42
Újra Orbánnál járt Milorad Dodik
A Boszniai Szerb Köztársaság egyre vadabb dolgokkal fenyegetőző elnöke lassan hazajár Budapestre.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 13:02
A választásig mintha jegelték volna az akkuüzem ügyét, de mi lesz utána Érden, Sóskúton és Tárnokon?
Nagy a felzúdulás a településeken az Andrada miatt. A Fidesz nehezen tud kampányolni, országgyűlési képviselőjük is kihúzta a gyufát a lakosságnál.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 11:44
Török Gábor: Ha 45 százalék alatt teljesít a Fidesz, az életben tartja a diskurzust a válságról
A politológus szerint az is kérdés, mennyire hatolt be a Fidesz táborába a magyarpéterizmus.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 10:57
Ürülékkel kenték be az iváncsai akkugyár mosdóit a kirúgott kirgizek
309 vendégmunkást küldtek el a gyárból az elektromos autók iránti kereslet csökkenése miatt.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 10:10
Több mint két és félszeresére nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon
20 ezernél is több ilyen indult a tavalyi évben.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 09:28
Aggasztja a kormányt a Gozsdu udvar közbiztonsága, ezért beavatkozik
Új rendőrörsöt és rendőri erő biztosítását is belengették a Magyar Közlönyben.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 08:42
853 magyar településen csak egy jelölt indul polgármesternek
Ellenben négy olyanról is tudunk, ahol összesen kilencen futnak neki júniusban.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 08:15
Már nem minősülnek közfeladatot ellátó személyeknek a tanárok
Remélik, hogy csak jogalkótói hibáról van szó, amit korrigálni fognak.

Magyar Narancs - 2024.05.15. 08:01
Az elszalasztott lehetőségek városa: fejlődik, vagy csődközelben van Szolnok?
Jó pár kihívással kell szembenéznie annak, aki 2024-ben Szolnok polgármestere lesz: a megyeszékhelyen korábban elkezdett beruházások egy része a mai napig nem készült el, vagy egész egyszerűen ígéret maradt, a lakosság csökken, kevés az igazából versenyképes vállalkozás, megszűnt a város közlekedési csomópont jellege, nincs önálló felsőoktatási intézménye.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 20:48
Meghalt Alice Munro kanadai írónő
Megírta, hogyan érvényesül a magabiztos butaság az érzékenységgel szemben.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 19:58
Ne tudd meg, ült-e már a balesetező embercsempész
Csak a hatóságok tudhatják, a halálos karambolt okozó moldáv férfit is elengedte-e korábban reintegrációs őrizet címén a kormány.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 19:13
Közúton mentek a lőtérre a honvédség új Hiúzai
Ilyen jármű eddig nem járt a 47-es főútnak azon a részén.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 18:28
Pert vesztett Orbán a Magyar Naranccsal szemben
Első fokon ítélet született a SPAR vezérigazgatójának oligarchás nyilatkozatát idéző cikkünk ügyében.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 17:41
Eltiltották Kun Annát, nem indulhat az olimpián
A magyar párbajtőrözőtől háromszor próbáltak mintát venni doppingvizsgálathoz, sikertelenül.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 17:32
Idén többen fognak utazni, mint a járvány előtt
Legalábbis ez áll a hangulatjelentésben.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 17:00
Szétszedte a kormány stratégiáját a nemzeti bank
Ha így megy tovább, egyre kevésbé leszünk versenyképesek az MNB elemzése szerint.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 16:11
Gyurcsányozza Borkait a Fidesz Győrben
Korábban egy civil szervezet hirdette, most a kormánypárt magyarázza, ki kinek az embere.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 15:15
Spam mappába is kerülhettek fenyegető e-mailek
A Nyugat.hu szerint több iskola is érintett lehet a hétfői bombariadóláncban, csak sok helyen a levelező program iktatta az üzenetet.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 14:09
Závecz-felmérés: Négy pártnak vagy pártszövetségnek van esélye kijutni az EP-be
A felmérés szerint Magyar Péter pártja a társadalom több csopotjában is utolérte a Fideszt.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 13:15
Még nem is lehetett kész Mészáros Lőrinc beruházása, amikor az állam átvette tőle
A vasúti kommunikációt szolgáló beruházás késve, csökkentett műszaki tartalommal, a tervezetthez képest drágábban valósul meg.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 13:00
Pénzbírságot kért ellenfelére a fideszes polgármester - kis magyar abszurd Bonyhádról
A fideszes polgármester, Filóné Ferencz Ibolya azt kifogásolta, hogy Száraz Zoltán ellenzéki polgármesterjelölt a saját Facebook-oldalán megosztott egy városi szervezésű eseményt. Pedig Száraz a bejegyzésben konkrétan feltüntette, hogy az városi esemény. A helyi és a területi választási bizottság is elég furcsán állt az esethez, ami így a Kúrián folytatódik.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 12:33
Orbán: A magyar gazdaság villamosenergia-igénye 2030-ra 50 százalékkal fog nőni
A miniszterelnök arról beszélt, alig várja, hogy Hernádi Zsolt legyen a magyar Jockey Ewing.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 11:28
Medve jár az aszódi határban
Két év után láttak ismét medvét a Pest megyei város környékén.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 10:37
Ujhelyi szerint Szijjártó "az elmúlt hosszú évek alapján ritka tehetséges és elképesztő korrekt"
A leköszönő EP-képviselő egy interjúban azt is elmondta, mihez kezd a mandátumának lejárta után.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 09:44
Egyetlen önkormányzati jelöltet sem tudott állítani a DK Gyulán
Nem tudtak 218 aláírást összeszedni a több mint 24 ezer szavazópolgártól. A városban egy darab MSZP-s képviselőjelölt képviseli majd az ellenzéki pártokat.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 08:53
Összejön a vita Karácsony és Vitézy között is
Szentkirályi Alexandra nem reagált a Partizán megkeresésére.

Magyar Narancs - 2024.05.14. 08:06
Bernard Guetta: Az anticionizmus nem segít Palesztinán
A francia publicista, európai képviselő szerint nem palesztin- vagy Izrael-barátnak kell lenni, hanem a béke pártján kell állni. Aki az izraeli politika miatti elégedetlenségből tévesen anticionistának mondja magát, a szavak erejével is csak tovább súlyosbítja a zsidó-palesztin konfliktust.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 20:48
Lemondott az alpolgármester, aki elgázolt traktorral egy kerékpárost
A választáson indul, és úgy látja, nem ő okozta a tragédiát.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 20:09
Bródy János felesége indul a választáson Juhász Péter csapatában
Turizmussal és a lakhatási ügyekkel foglalkozna.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 19:45
A Momentum elsütötte az MKKP poénját
Három hét különbséggel. Porcukorcsíkot húztak Deutsch Tamásnak a parlamentben.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 19:08
Véletlenül azt válaszolta a közmédia az érdeklődő állampolgárnak, hogy nem válaszol neki
Arra volt kíváncsi „a honpolgár”, hogy lesz-e EP-vita. A közmédia pedig bakizott egyet. Meglepődtünk?

Magyar Narancs - 2024.05.13. 17:50
Közel kétmillió forintért kelt el egy betiltott, dedikált József Attila kötet
A példányt hibásan dedikálta a költő.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 16:41
Dávid vagyok, egy pedofil áldozata – próbababával kampányol a Momentum Rákosmentén
Az ellenzéki párt szerint egy helyi ügy miatt a pedofília a Fidesz „ismert arca” a XVII. kerületben.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 16:38
Magyar Hang: hét iskolában volt bombariadó hétfőn
Robbanószert sehol nem találtak.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 16:08
Terjedelmes cikkben magyarázza a CÖF-alapító, hogyan kell Magyar Péter ellen harcolni
Megszabta az irányt.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 15:19
Kormánypárti elemző: A jobboldali az, aki Orbánt akarja miniszterelnöknek
A Tisza Pártnál főleg a 2018-as Jobbik szavazói vannak szerinte.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 14:08
Közel 60 milliós jutalmat kapott Hernádi Zsolt, Parragh László vagy épp Martonyi János a MOL-tól
Többek mellett a részvényjuttatáson alapuló ösztönzőrendszer keretében.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 13:45
Kínai állami média: Fél éve leállt a Budapest–Belgrád-vasút építése, most indul újra
Budapestre látogatott Hszi Csin-ping kínai elnök, tárgyalt Orbán Viktorral, és meg is oldódott a probléma.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 13:05
Orbán gratulált a csádi választásokon győztes diktátornak
Az eredmény borítékolható volt. Indulhat is a Honvédség csádi missziója?

Magyar Narancs - 2024.05.13. 12:59
Világszerte intő példák mutatják a kínai terjeszkedés veszélyeit
A Magyarországra tervezett vagy már épülő kínai beruházások sok kérdőjelet rajzolnak fel. Az akkugyárak is egy halom problémát vetítenek előre, a selyemúti befektetések körébe tartozó Budapest-Belgrád-vasútvonal pedig egy teljesen más típusú kitettség kockázatára hívja fel a figyelmet. A kettőt a kínai hegemóniára törekvés köti össze.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 11:18
Megkéseltek egy férfit az Örs vezér téri HÉV-megállóban
Hárman is kórházba kerültek.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 10:55
Még mindig spamel a kormány, most épp háborús propagandát küldtek a vakcinainfós e-mail címekre
Aki csak koronavírus elleni oltásra regisztrát anno, az is megkapja a kormányzati álláspontot Rogán Antaltól.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 09:55
Meneszti Putyin Szergej Sojgu védelmi minisztert
Nem volt ilyen szintű személyi csere az orosz-ukrán háború kitörése óta.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 09:45
Továbbra is minden harmadik nagyvárosi polgármesterjelölt használ gyerekeket a kampány során
A gyermekjog is része a gyermekvédelemnek.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 08:45
Csoportos létszámleépítés van az Állami Számvevőszéknél
Van, ahol az adott részleg 10 százalékától is megválnak.

Magyar Narancs - 2024.05.13. 08:20
Szocialista győzelem a katalán választáson
Hosszú idő óta most először nem kerültek többsége a Spanyolországtól elszakadást szorgalmazó függetlenségi pártok.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 20:56
49 millió ember adatai szivárogtak ki
A Dell figyelmeztette ügyfeleit.
49 millió ember adatai szivárogtak ki
A Dell figyelmeztette ügyfeleit.
Magyar Narancs - 2024.05.12. 20:56
49 millió ember adata szivárgott ki
A Dell figyelmeztette ügyfeleit.
49 millió ember adata szivárgott ki
A Dell figyelmeztette ügyfeleit.
Magyar Narancs - 2024.05.12. 19:18
Több száz dolgozót rúgtak ki az iváncsai akkugyárból
A szakszervezet úgy tudja, kölcsönzött munkaerőt és többnyire vendégmunkásokat küldtek el pénteken.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 18:00
A kínai sajtóból derül ki, pontosan miről írt alá megállapodást Orbán és Hszi Csin-ping
Az atomenergia békés felhasználása, szarvasmarhasperma és Kínába exportált friss magyar cseresznye a témák között.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 17:15
Volt fideszes országgyűlési képviselőt javasol szakértőnek a kormányhivatal a CATL-perben
De állami nagyberuházásoknál feltűnt nevek is szerepelnek "független szakértőként" a debreceni akkugyár elleni perben.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 16:15
Rakétatámadásban beomlott egy orosz lakóház, többen meghaltak
Ukránok indították, oroszok lőtték le a szovjet rakétát Belgorod térségében.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 15:56
Két falu lakói demonstráltak bicikliútért
Kukutyinban, ahol régen zabot hegyeztek, most a nagypolitikára próbálnak hatni.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 13:40
Több mint négyezer embert evakuáltak Harkiv megyéből
Miután a térséget támadó orosz erők öt település bevételéről adtak hírt.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 12:08
Hétfőtől előszezoni menetrend szerint indulnak a vonatok a Balatonhoz
Több járattal és nagyobb kerékpárszállítási kapacitással is készül a MÁV.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 11:25
Magyar Péter csak élő adásban és főműsoridőben vitázna a közmédiában
Még mindig sok a tisztázatlan kérdés a listavezetői vitával kapcsolatban.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 10:31
A német védelmi miniszter bevezetné a sorkötelezettséget
Boris Pistorius minisztériuma több modellt is kidolgozott erre, sikerre azonban nemigen számíthat.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 09:06
Krausz Ferenc: Az Európai Unió kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben
A Nobel-díjas fizikus a BME-n tartott előadást, ahol az egyetemek „alapítványosításáról” is kérdezték.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 08:34
Öt forintért adná el a praxisát a nyugdíjba készülő gyermekorvos, de így sincs rá jelentkező
Pedig felújított rendelő és szolgálati lakás is járna hozzá Vépen.

Magyar Narancs - 2024.05.12. 07:59
20 milliós támogatást adott a fideszes megye a dunakeszi fideszesek jelölőszervezetének
Mindezt a gödi Samsung iparűzési adójából, aminek jelentős része felett a megyei önormányzat diszponál. További 25 millió jut egy olyan egyesületnek, ami korábban ellenzéki, ám most a DK-ra ráinduló helyi politikusokhoz köthető.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 21:16
Magyar Péter Balaton-parti biciklizést hirdetett hétfőre
Megtekintik Keszthelyen a NER által megszerzett helyi ingatlanokat.

Magyar Péter balatonparti biciklizést hirdetett hétfőre
Keszthelyről indulva megtekintik a NER által megszerzett balatonparti ingatlanokat.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 19:09
Deutsch Tamás is részt vesz a tévévitán
A Fidesz sajtóosztálya jelezte, hogy a listavezető elmegy az MTV-be.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 18:34
169 ezer forintos Tokaji aszút kapott ajándékba a kínai elnök
"Évjárata és jellege miatt megkülönböztetésre érdemes."

Magyar Narancs - 2024.05.11. 17:06
TISZA X AZAHRIAH néven cipőkollekciót dob piacra a Tisza
Két napig lesz elérhető, az Astoriánál lévő boltban.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 16:37
Orbán egy „speciális magyar laboratóriumként” tekint az országra
„A közös bennünk az is, hogy mi nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket" – nyilatkozta a miniszterelnök a kínai állami tévének.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 16:20
Kárpáti Judit: A tiszta olaj könyve
"Ahogyan sok más helyen, újfent találkozom a jelenséggel: azt a szót, hogy zsidó, nehezen mondják ki. Nincsen e mögött ártó szándék, ami mögötte van, az pontosan a semmi. A gondolatok hiánya, az erről való gondolkodás hiánya." Kárpáti Judit megrázó írása nem ismert családtagokról, Tiszavasvári egykori izraelita közösségéről.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 14:34
Nem csak ácsorognak, menetelnek is majd a Békemeneten
Mindenki megnyugodhat.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 13:21
Közmunkára ítélték a DK politikusát, mert a pedofilbotrányról kérdezett
Mészáros Dávid arról kérdezte Orbánékat, hogy legközelebb melyik bűnözőt engedik szabadon.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 12:27
Orbán a választásról: egyik oldalon a hatalom és a pénz, a másikon a békevágy
Ha már Esztergomban járt, horgászott is egyet a kormányfő.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 11:28
Cserhalmi: Vidnyánszky órája rossz irányba ketyeg
Reagált a színész arra, hogy a Nemzeti Színház igazgatója nem hívta fel Kulka Jánost.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 10:59
Orbán volt minisztere: Hasíthattunk volna, de nem tettük
Nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, véli Chikán Attila korábbi gazdasági miniszter.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 10:15
Parragh László: Lassabb lesz a kilábalás
Az iparkamara elnöke a kata-szigorításról és a kamarai hozzájárulásról is beszélt.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 09:34
Magyar Péter is részt vesz a közmédia vitáján
Csak összeáll ez. Egyedül Deutsch Tamás nem erősítette meg eddig, hogy kész a vitára.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 09:00
Orvoshiány miatt két fővárosi kórházból vezényelnek neurológusokat Ceglédre
„Átmeneti humánerőforrás-hiány.”

Magyar Narancs - 2024.05.11. 08:26
Andalúziában bukkant fel Novák Katalin
Lovasiskolába kísért el egy spanyol ezredest.

Magyar Narancs - 2024.05.11. 08:00
18 milliárd forintos kárértéknél állt meg a nyomozás a pünkösdi egyház ügyében
A napokban zárult le a költségvetési csalás miatt indult nyomozás a Magyar Pünkösdi Egyház Közösségi Missziója és a hozzá tartozó intézmények ügyében. Úgy tudjuk, a vádemelési javaslatban az szerepel, hogy a kárérték végül 18 milliárd forintos. Érdekes módon több intézményvezető sem került a nyomozás célkeresztjébe, ahogy egyházi elöljárók sem.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 20:38
IDEA: 40 százalékon a Fidesz, náluk is a Tisza a második
Az intézet nagy választási hajlandóságot is mért, a teljes népesség körében először ment 40 százalék alá mérésben a kormánypárt.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 19:52
A Honvédség ezredesét ütötték el az M1-es autópályán
Az 55 éves Bárány Mihály volt a baleset áldozata.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 19:07
Mégis szervez választási vitát a közmédia
Papp Dániel vezérigazgató állítása szerint hamarosan megkapják a pártelnökök a felkéréseket.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 18:10
Az úttesten fekve találtak rá a dizájnerdrogtól rosszul lett tizenévesekre Mezőcsáton
Egyiküket mentőhelikopter szállította kórházba.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 16:42
Másodosztályú licenszet sem kapott Mészáros Lőrinc egykori vejének focicsapata
A Haladás nehézségei akkor kezdődtek, amikor Homlok Zsolt elvált Mészáros lányától.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 16:13
Raboltak, loptak, amíg tartott a köztársaság
A háborúból hazatért katonákkal szegények és vagyonosabbak is fosztogattak 1918 őszén a Dél-Alföldön.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 15:50
Magyar Péter Dobrev Klárának: Ön a bejegyzésével asszisztál a Fidesz propagandához
A Tisza Párt listavezetője elmagyarázta, miért fontos neki, hogy a közmédia szervezzen vitát az EP-jelölteknek.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 15:12
Visszatér a színpadra Császár Előd
Egész pontosan az FLM zenekar áll össze újra a Budapest Parkban.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 14:53
Dobrev Klára Magyar Péternek: Ne legyen gyáva, mint Deutsch Tamás!
A DK listavezetője nyílt levélben kéri Magyart, jöjjön el vitázni akkor is, ha nem a köztévé szervezi azt.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 14:29
Békemenet lesz június 1-én
Mozgásba lendül a Fideszt támogató Civil Összefogás Fórum.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 14:19
Orbán Viktor azoknak a kínai „civileknek” adott igazat, akik vegzálták Tompos Mártont
Nincs probléma azzal, hogy magyar állampolgárt akadályoznak az egyensapkás kínaiak.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 12:34
Tompos Márton azt állítja, a civil ruhás kínaiak magyar rendőrökkel egyeztettek, miután őt vegzálták
A politikus Hszi Csin-ping érkezésekor EU-s zászlókat akart elhelyezni a hídon.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 11:57
Bizonyára megint a szavazók a hülyék
Az ellenzék nem érti, mit okoz a megítélésében, ha segget csinál a szájából, majd meglepődik, hogy egy NER-ből kicsekkolt cégvezető hitelesebb.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 11:40
Már a második kötete jelenik meg Veres Attilának az Egyesült Államokban
Jövőre érkezik a Bram Stoker-díjra jelölt szerző könyve az amerikai olvasókhoz.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 11:21
Magzatkárosító oldószert találtak a gödi kommunális szennyvízben
Dugulás történt a csatornahálózaton.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 10:26
A Nemzeti Választási Bizottság rácáfolt Németh Szilárdra
Nincs kitiltva Orbán Viktor a csepeli önkormányzati lapból.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 09:33
Együttműködési megállapodást írt alá az MTVA és a China Media Group
A hírhamisító Papp Dániel szerint a nézők lesznek a megállapodás legnagyobb nyertesei.

Magyar Narancs - 2024.05.10. 09:07
Még mindig nem állt meg: ennyi az infláció a múlt év áprilisához képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Magyar Narancs - 2024.05.09. 21:15
Magyar Péter ultimátumot adott a köztévének, különben a Kunigunda utcai székháznál fog tüntetni
Miskolci tüntetésén Magyar tíz napot adott a köztévének, hogy behívják vitázni, különben tüntetést szervez.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 20:45
Négy lány iskolatársa vert meg egy tízéves fiút Kemecsén, életveszélyes állapotba került
A fiún életmentő műtétet kellett végrehajtani, a támadók 10-12 éves lányok.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 20:10
Szijjártó: Kínai beruházásként elkezdik a ferihegyi gyorsvasút és a V0-s vasútvonal előkészítését
18 projektet építhetnek kínaiak Magyarországon, például egy új magyar-szerb határátkelőt és egy kőolajvezetéket is.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 19:16
Orbán: Magyarország Kína segítségével fogja megnyerni a XXI. századot
Orbán és Hszi Csin-ping stratégiai partnerségről beszélt, szó volt nukleáris együttműködésről és az "egy Kína" elv támogatásáról is.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 18:46
Hadházy kiperelte a Bosnyák téri szerződést, értékbecslés nélkül fizetett érte az állam
Az is kiderült, hogy jobb a kerületi önkormányzat tárgyalási pozíciója a beruházóval szemben, mint ahogy az eddig tűnt.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 17:23
Már most összejött a 2024-re tervezett hiány 103 százaléka
A hiány közel 60 százalékát az állampapírok kamatai vitték el.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 16:40
Bíróság kötelezte a GVH-t, hogy vizsgálja meg a rezsispórolásról szóló számokat
A GVH elsőre nem indított eljárást, de az MSZP-s Tóth Bertalan bírósághoz fordult.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 15:55
Baleset a Nemzetiben: a rendőrség az ügyelőt gyanúsította meg, de alaptalanul
A meggyanúsított férfi panasszal élt, az ügyészség pedig jogosnak találta a panaszát.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 15:09
Plakátháború tört ki Orosházán az ellenzék és a Fidesz között
A helyi városüzemeltetési cég dolgozói munkaidőben Fidesz-plakátokat helyeztek ki köztereken. A kormánypárt állítja, vállalkozói szerződést kötöttek a zrt.-vel, amit más jelölőszervezet is megtehetne.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 14:55
Ritka daganatos betegséggel kezelik Tompos Kátyát
A színésznő külföldi kezelésére adománygyűjtést indított a Fábián Juli Emlékalapítvány.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 14:21
Súlyosabb büntetést kér Gyárfás Tamásra az ügyészség
Kezdeményezték a letartóztatását is.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 13:25
Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverek használatával kapcsolatos orosz hadgyakorlaton
Ezt Vlagyimir Putyin jelentette be csütörtökön.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 12:13
Kormányinfó: Gulyás szerint Magyarország világpolitikai szerepének növekedését mutatja Hszi Csin-ping látogatása
A kínai elnökkel kötött konkrét megállapodásokról fél hatra ígért tájékoztatást a miniszter, aki arról is beszélt, hogy nem érzi túlzásnak Magyar Pétert „poloska Péternek” nevezni.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 11:36
Egy tajvani dollármilliárdos befektetési tanácsadója is felkerült Magyar Péter fővárosi listájára
Porcher Áron négy éve dolgozik a cégnek, amelynek tulajdonosa személyes jó barátjának tartja Kövér Lászlót.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 11:21
Ahol a beteg gyerek nem különc
A Bátor Tábor súlyos és krónikus betegséggel élő gyerekeknek nyújt lehetőséget az összetartozás és elfogadás élményére.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 10:37
Letartóztatták Szijjártó Péter egykori miniszteri biztosát
Az ok hivatalosan nem ismerhető, részleteket az ügyészség és a külügy sem árul el.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 09:42
Hatmilliárd forintért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány a zalaszabari élményparkot
Beteg, gyógyuló és rászoruló gyerekek használhatják majd ingyenesen.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 08:53
Népviselet, kenyér, só – így fogadták Orbánék a kínai elnököt
Hszi Csin-ping péntekig tartózkodik Magyarországon.

Magyar Narancs - 2024.05.09. 08:33
Kínai önkéntesek vették körül Tompos Mártont, amikor EU-s zászlókat tűzött ki az Erzsébet hídra
A Gellért-hegy kőkeresztjénél kifüggesztett tibeti zászlót pedig gyorsan kínaira cserélték az illetékesek.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 21:00
Münster egén
Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában
Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest
„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében.

Búcsú a gonosztól
A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény
Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében
Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás
A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

„Kicsinek és vesztesnek látszott”
Dömötör András színész, rendezővel a Mefisztóland bemutatója kapcsán beszélgettünk a nemzeti maszlagot hirdető színházi kisiparosokról, a szélsőjobb térnyeréséről, a dühös hazafiságról, a megalkuvás árnyalatairól.

Barátunk, a sárkány
A már aláírt és megkötendő együttműködéseket nem az ázsiai ország erőltette ránk, hanem a Fidesz kuncsorogta ki Kínától – sok erőfeszítéssel és ismeretlen mennyiségű, adókedvezmények, közvetlen támogatások, közvagyon formájában juttatott közpénzből.

Mint parton a hal
Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”
A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem
Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?

„Mint egy óvodás”
A média uralása növeli annak az esélyét, hogy a propagandát még nagyon sokáig lehessen folytatni - mondja intejúnkban a történész, akit többek között Magyar Péter sikeréről is kérdeztünk.

Kérik vissza Szepit
Kiskunhalason civilekkel együtt fideszes politikusok tüntettek egy főhatósági döntés, a kórházigazgató menesztése miatt. Mivel a leváltást senki sem indokolta, a helyiek intrikát sejtenek mögötte, és meg is találták a bűnöst.

„Ötven vagy száz év”
Két évtizeden át, 1990 és 2010 között volt a fővárosi IX. kerület polgármestere, 2019 után négy évig Baranyi Krisztina tanácsadója, most ismét indul a polgármesteri székért. Szakmai viták, szemléletbeli ellentétek és csapdahelyzetbe került képviselők is kellettek az induláshoz, aminek persze a Fidesz is örül.

„Mediterrán válasz”
Hagyományos jazz-zenészként kezdte, de ma már a folk és az elektronika sem áll távol tőle. Tavaly a The Crossing nevű kvartettjével lépett fel Budapesten, az idén a szárd folkénekegyüttes, a Tenores di Bitti vendégeként érkezik a Jazzfest Budapestre.

Gyima hattyúdala
A Brácsaszonátát, Sosztakovics utolsó művét bátran nevezhetjük hattyúdalnak: a kotta végére 1975. július 5-én került kettős záróvonal, pár nappal később a zeneszerzőt kórházba szállították, ahol alig egy hónappal később elhunyt.

Hallgatunk, mint a moziban
Hálátlan dolog nagy mesterek nagy műveiről filmet készíteni. Gyakran kiderül, hogy bár a zene pazar, az alkotójuk közel sem olyan érdekes.

„Önmagát gyilkolja”
A 70. születésnapját ünnepli az idén, és jó három évtizede vezeti a Budafoki Dohnányi Zenekart. Az ifjúsági beavató koncertekről és arénashow-król is kérdeztük Hollerung Gábort, aki azt is elmondta, hogy mi a baj a zenei maradisággal.

„Sok képet használok”
A régizenéből induló karmester nemrégiben a kismartoni Esterházy-kastélyban vezényelte és mesélte-magyarázta el Schubert és Mendelssohn darabjait.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 20:55
St. Vincent: All Born Screaming
Annie Clark session-zenészként kezdte a karrierjét, játszott a Polyphonic Spree-ben és Sufjan Stevens turnézenekarában is.

Urbán legendák: A tartozás
A Budapest Nagyregényben huszonhárom kortárs szerző dolgozta fel Budapest huszonhárom kerületének történeteit.

Vincentnek meg kell halnia
A légynek sem ártó belsőépítészre minden ok nélkül rátámad egy kollégája az irodában.

J. M. Coetzee: A lengyel
Witold Walczykiewicz, a hetvenes éveiben járó lengyel zongoraművész a barcelonai fellépése után beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb spanyol nőbe.

The Black Keys: Ohio Players
A Dan Auerbach és Patrick Carney alkotta duó a 2010-es évek második felében tartott egy nagyobb pihenőt.

Szüret 2024/19.
Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.
Szüret 2024/19.
Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.
Magyar Narancs - 2024.05.08. 20:55
Egy hét tudomány 2024/19.
Rövid hírek: üvegház, dühkezelés, település...

Egy hét kultúra 2024/19.
Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt
Egy hét kultúra 2024/19.
Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt
Magyar Narancs - 2024.05.08. 20:55
Mindig ott leszel neked
Annak, aki menekülne a valóságból, a film intravénás szer.

Király Miklós-emlékkő
Kistarcsa gazdaságtörténetének legfontosabb epizódja a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár alapítása volt 1908-ban.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 20:30
Nem hívta fel Vidnyánszky Attila a Nemzet Színészének választott Kulka Jánost
Ezzel 24 éves tradíciót szakított meg. Viszont kiakadt, mikor minderre rá mert kérdezni az RTL riportere.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 19:40
Németh Zsolt szerint ha Magyarország nem lenne NATO-tag, Oroszország kikezdené a szuverenitását
A fideszes politikus teljesen szembement a kormányzati narratívával.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 19:10
Nagyapját idézte meg Kömörőn, felmenői szülőfalujában Magyar Péter
Az alig ötszáz lelkes kis szabolcsi faluban, Kömörőn járt szerda délután Magyar Péter. Megkísértette a hely szelleme, ugyanis nagyapja szülőhelyén járt, ahol a helyiek érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal fogadták.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 18:45
Dömperezni küldte Szentkirályi Alexandra az oviba Karácsony Gergelyt
Sőt, járműves színezőt is vitt a Városházához. Micsoda ovis tempó.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 18:25
Telefonon tárgyalt Orbán Zelenszkijjel
Sok minden nem derült ki róla, de a globális békecsúcson való magyar részvételről is szó esett.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 17:58
Hazamehetett az előzetesből Győr korábbi rendőrkapitánya
Hivatali bűncselekménnyel gyanúsítják, nyolc hónapig volt börtönben, mostantól felügyelet alatt áll.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 17:36
Momentum: Teslát vett a támogatásból egy egyesület
A Szőke István Labdarúgó Akadémia elvileg azzal viszi a gyerekeket meccsre.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 17:01
Pert nyert egy kirúgott minisztériumi dolgozó
Azért bocsátották el, mert megosztott egy mémet, amely Nagy Mártont ábrázolja.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 16:24
Hét Magyar Péter indul országszerte a választáson
Vannak polgármester- és képviselőjelöltek is.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 15:54
Útikalauz, családi dráma és kelet-európai gyorstalpaló egyben
Leo Vardiashvili az angolszász irodalom legújabb felfedezettje, akinek grúz – vagy georgiai – származása első regényének is fontos eleme.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 15:32
8 évet kapott az ételfutárból lett embercsempész
28 embert vitt, Forráskútnál házfalnak ütközött. Egy utasa meghalt, tizenkilenc megsérült.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 15:03
Ózdi klubja is gyászolja a fronton meghalt súlyemelőt
Olekszandr Pelesenko Európa-bajnok volt. A háború kitörésekor jelentkezett katonának, május 5-én esett el, harmincévesen.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 14:13
Karácsony: „Lobbistáknak nincs helye a Közgyűlésben!” Vitézy: „Az általad vezetett listán szerepel Horváth Csaba”
A jelenlegi főpolgármester azzal vádolja az LMP jelöltjét és a Tisza vezetőjét, hogy lobbistákat juttatna a közgyűlésbe.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 13:06
Holokauszttagadó iráni exelnökkel fotózkodott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora
Mahmúd Ahmadinezsád keresztényellenes nézetei miatt is lehetne bírálni.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 12:25
„Tévedés lenne ezeket a házakat lenézni, leszólni”
Május 9-12. között rendezik meg a Budapest100 ez évi hétvégéjét, amelynek fókuszában az 1970-es évek építészete lesz.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 12:21
Medián: Magyar Péter szimpatizánsainak 13 százaléka korábban fideszes volt
De a miniszterelnöki feladathoz még fel kell nőnie a megkérdezettek szerint.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 12:06
Együtt kávéztak a konyhában, most egymás ellen indulnak Dunakeszin
Külön indul a DK, valamint egy momentumos és jobbikos politikusokat összefogó egyesület az agglomerációs városban. Az ellenzék népszerűbb helyben, de a kormánypárti polgármester az ellenzéki szavazók körében is elfogadott.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 11:14
Mégsem támogatja a gyónási titokra vonatkozó kitételt a Fidesz
Alighanem ez így sem jelenti azt, hogy a gyónási titkot ki kéne adniuk a papoknak.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 10:40
Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagja lett Barabási Albert-László
A hálózatkutatás világszerte ismert professzora a budapesti Central Caféban üldögélt, amikor érkezett a jó hír.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 10:19
800 millió forint EU-támogatásból fejlesztették, most lelövi az elektronikus cégbetekintőt a kormány
Mehet az ember a hivatalba személyesen.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 09:59
Álcivil „trójai falovaktól” tart, inkább nem állít megyei listákat a Tisza Párt
Magyar Péter vállalja, hogy csalódást okoz, de nem akarja veszélybe sodorni a párt hitelességét.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 09:42
A Fehér Házban tett látogatást a román elnök
Románia NATO-tagságának két évtizedét és a katonai szervezet működéséhez nyújtott hozzájárulását méltatta Joe Biden amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban fogadta Klaus Johannis román elnököt.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 08:13
Vagyonkezelő alapítványt csinált magának Mészáros Lőrinc
Nem tudjuk, mennyi van benne.

Magyar Narancs - 2024.05.08. 08:03
Békés megye a választás előtt: Gyulán nem lesz DK-s jelölt, Méhkeréken kihívót kapott a jogerősen elítélt fideszes polgármester
A Gyurcsány-párt nem tudta összegyűjteni a minimális számú aláírást. Méhkeréken egy kamionsofőr is bejelentkezett a település vezetéséért.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 20:53
Célkeresztben L. Ritók Nóra Magyar Péterék adománya miatt
A kuruc.info és a Magyar Jelen fontosnak tartotta elmagyarázni, „milyen irányultságú személy” az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 19:32
Ezerszáz szlovák intézmény kapott fenyegető e-mailt
A levélíró iszlamista lehet, a rendőrség eddig sehol sem talált bombát.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 18:52
Upor László: Lemondtunk valamiről, ami előtte évtizedekig az életünk volt
Hihetetlen, egyedülálló, csodálatos, felemelő dolog, ami a hallgatók irányításával 2020. szeptember 1-jétől történt, amit azóta egyetemfoglalásnak neveznek - mondja interjúnkban a dramaturg, egyetemi tanár, aki könyvet írt az SZFE autonómiaharcáról.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 18:48
Csepregen és Bükön már el is dőlt a választás
Két vasi városban nincs kihívója a jelenlegi polgármesternek.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 18:12
Jön a kínai elnök, és ez forgalomkorlátozással jár
A Liszt Ferenc-repülőtérnél, a budai Várban, a Krisztina körúton és a budai felső rakpartokon.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 17:11
Most inkább ne beszéljünk a kórházak helyzetéről
Csak kampánycélokat szolgálna a Fidesz szerint, ha a DK indítványa nyomán a népjóléti bizottság ezt a témát tárgyalná.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 16:23
A hídról várnak írásokat a PesText pályázatára
A szakmai díjakról Margócsy István, Elekes Dóra és Szöllősi Mátyás dönt, de közönségszavazás is lesz.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 16:07
Merényletet szervezhettek Zelenszkij ellen
Letartóztattak két főtisztet, akik állítólag orosz megrendelésre akartak végezni az ukrán elnökkel.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 15:47
Bernard Guetta: Grúzia nem kér Putyin birodalmi álmaiból
Napok óta tüntetnek Tbilisziben az orosz mintájú „külföldiügynök-törvény” ellen, amit a Putyin-párti kormánytöbbség igyekszik elfogadtatni. A jogszabály ugyanannak a kudarcra ítélt törekvésnek a része, mint az ukrajnai háború: az orosz befolyás megtartása a régi birodalom országaiban.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 15:24
Négy kihívója lesz Botkának Szegeden
A kormánypártok jelöltje Fölöp László, de indul az elsőfokú ítéletére váró Joób Márton is.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 13:50
Elég szigorú a szabályozás, ezért kapnak felmentést a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól
Naná, hogy támogatja a Fidesz a saját törvénymódosító javaslatát.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 13:20
Már nem a tanárokat kirúgó Marosi Beatrix a Belső-Pesti Tankerület vezetője
Szakmai vezető lett belőle.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 12:15
Halmazok, függvények, logaritmus, sodrófadiagram, valószínűségszámítás a matematika érettségin
Reggel 9-től közép- és emelt szinten is diákok tízezrei vágtak neki a vizsgának.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 12:02
Az örökké velünk élő Szovjetunió: öt nap Kirgizisztánban
Közép-Ázsia nem hagyományosan jó turistacélpont, viszont nagyon sok izgalmat tartogat azoknak, akik kultúrsokkra, vicces megoldásokra és lóhúsra vágynak.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 11:00
Magyar Péter is megtekintette közelről a lomb nélküli lombkoronasétányt
Nyírmártonfalván járt a Tisza Párt alelnöke.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 10:25
Gyónási titokról szóló kiegészítéssel látják el a gyermekvédelmi törvényt
Így nem lesz jelzési vagy kezdeményezési kötelezettsége egyházi személynek, aki gyerekekkel is foglalkozik.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 09:40
Már alacsonyabb a gáz világpiaci ára, mint a magyarországi "rezsicsökkentett" átlagár
De a csökkenő világpiaci és a változatlan magyarországi árak különbsége jót tesz a költségvetésnek.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 09:10
Orbánon múlt, hogy nem szorítottuk ki az oroszokat a paksi bővítésből
Ragaszkodott a Roszatomhoz.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 08:15
Izrael megtámadta Rafahot
A Hamász elfogadta volna a tűzszüneti javaslatot. Egyelőre folytatódnak a tárgyalások.

Magyar Narancs - 2024.05.07. 08:00
Ellenzéki összefogás csap össze a kormánypárti összefogással Szentendrén
Az ellenzéki polgármester szerint nagy eredmény, hogy végre sikerült elérni a népességszám csökkenését. Kihívója úgy látja, a mostani városvezetés eltolta a közbeszédet az országos politika irányába.

Magyar Narancs - 2024.05.06. 20:57
11 pártlista szerepel majd a szavazólapon
Jakab Péter pártjára nem lehet majd voksolni az EP-választáson.

Magyar Narancs - 2024.05.06. 20:03
Dobrev Klára szerint felelőtlenség Magyar Pétertől, hogy ellenzéki polgármesteri pozíciókat veszélyeztet
Szerinte aki nem együttműködő, az Orbán rendszerét erősíti.

Magyar Narancs - 2024.05.06. 19:33
Határidőre leadta ajánlásait Juhász Péter
A HVB korábban érvénytelenítette az ajánlásait a polgármesterjelöltnek.

Magyar Narancs - 2024.05.06. 19:03
Kétszer mondta el ugyanazt a felszólalást a parlamentben Halász János
Egy hónap különbséggel. Hadházy Ákos szerint csak a nyakkendő különbözött.

Impresszum
A Felirati egy hírgyűjtő, amit elsősorban saját használatra készítettünk és saját ízlésünk szerint gyűjt cikkeket az online médiából. A fő tervezési szempont a végtelen egyszerűség és a kis képernyőn való használhatóság volt. Az oldalt bárki használhatja, akinek tetszik, így, ahogy van. Örülünk, ha mások is hasznosnak találják. Javaslatokat természetesen szívesen fogadunk, és lehet, hogy figyelembe vesszük őket.
Beállítások
Az oldal tetején lévő ikonokra bökve:
- Böngészhetsz csak egy kiválasztott forrást
- Személyre szabhatod a kezdőoldalt
Adatvédelmi tájékoztató
Vannak itt látogatottságméréshez, illetve közösségi médiában való megosztáshoz szükséges sütik. Ezen túl maga a Felirati személyes adatokat nem tárol és nem használ semmire. Részletek itt.
felirati.com ©2020
Kapcsolat: felirati@felirati.com